Borfesztivál .com - hogy le ne maradj semmiről
Borfesztivál, borünnep, bornapok, borfalu – a bor rajongóinak sokat mondanak ezek a kifejezések, a leglelkesebbek pedig igyekeznek a lehető legtöbb rendezvényen jelen lenni, akár kiállítóként, akár fogyasztóként. Honlapunk fő célja, hogy mindig felhívjuk a figyelmet az éppen aktuális, borral kapcsolatos rendezvényekre a látogatók, és a kiállítók kedvéért egyaránt. A borfesztiválok fő szezonja a nyár és az ősz, mikor is egymást érik a jobbnál-jobb programok. Azért, hogy a téli időszakot is sikeresen átvészeljék a legnagyobb borrajongók is, beszámolunk az ebben az időszakban megrendezett egyéb boros programokról is. Akik csak mostanában vetik bele magukat a bornapok látogatásába, az ő kedvükért röviden bemutatjuk a legjelentősebb magyarországi borfesztiválokat. Aki pedig sokszor inkább arra vágyik, hogy az otthonában szűk családi körben, vagy vendégekkel tarkított estéken kortyolgassa a borokat, ínycsiklandó bor-étel párosításokat talál oldalunkon.
Aktualitások
- 2010. szeptember 4.-5.- XXI. Budafoki Pezsgő-, és Borfesztivál
Ismét felpezsdül az élet Budafokon. A nyárnak ugyan már lassan vége, ahogy ezt a borongós idő is mutatja, de nem kell aggódni azért lesz még rengeteg lehetőség arra, hogy az utolsó napsugarakat kiélvezzük.

- 2010. szeptember 3.-5. - Kiskőrösi Szüreti Napok
A szüreti forgatok ebben az időszkabn sok jóval kecsektetnek számunka, és nincs ez máshogy a Kiskőrösi Szüreti Napokkal sem. Az arra látogatókat borutca fevonulás, borkóstolók, hazai és külföldi kállítók várják.
- 2010. szeptember 3.-5.- Belvárosi Szüret
Ne tévesszen meg senkit itt a belváros most nem az V. kerültet jelenti, hiszen ez a borfesztivál, nem is Budapesten, hanem Zalaeregszegen lesz. Az egész város fesztiválozik és élvezi a szüretet.
- 2010. szeptember 4.- Nyitott Pincék 2010
Ismét Zalaegerszeg. A hétvégén ugyanis a Belvárosi Szüret mellett a pincék is tárt kapukkal várnak mindenki, aki indíttatást érez arra, hogy egy kicsit jobban elmélyüljön a szüret, a pincék, és leginkább a borok rejtelmeiben.
- 2010. szeptember 4.-5.- Egregyi Szüret
Hévíz is kitesz magáért. Itt a Egregyi Szüret változatos forgatga képrázatja el az édeklődőket. A borfesztiválon nem csak a borkóstolók lesznek kihagyhatatlanok.
- 2010. szeptember 4.-5.- Szentendrei Szüreti Fsztivál- Szüreti Sokadalom
Közel a fővároshoz, mégis a friss levegőn várja az érdeklődőket a Szentendrei Szüreti Fesztivál. Sokadalom, forgatag, borkóstolás és sok érdekesség vár mindenkit.
- 2010. szeptember 4.- Domboszlói Szüret
Még egy ok, amiért nem érdemes otthon maradni. A Domboszlói Szüret is egy remek lehetőség arra, ha valaki szeretne egyszerre kikapcsolódni, felpezsdülni, és élvezni az élet apró örömeit, mint például egy borfesztivált.
- 2010. szeptember 4.- XVI. Szüreti Fesztivál
Harkányról leginkább mindenkinek a gyógyfürdők jutnak eszébe. De fel kell ismernünk, hogy egy városnak nem csak egy arca van. Harkány a borfesztiválok terén is megmutatja, hogy mire képes, és így immár 16. alkalommar rendezi meg a Szüreti Fesztivált.
- 2010. szeptember 4.- Junibor találkozó
A borászok legfiatalabb nemzedéke megint megintivál minket egy borkóstlóval egybekötött ismerkedős fergetegbuliba. Etyeken idén is a délután a borok, borkóstolás és visszafogott szórakoz jegyében fog teli, de aztán amikor leszáll az éjszaka....jobb ha ezt mindenki maga tapasztalja meg.
- 2010. szeptember 4.- Györöki Szüret és VIII. Halászléfőző- verseny
Balatongyörök. Borok és halak. Mi is lenne kézenfekvőbb, mint a térség kincseit vegyíteni? Miért ne lehetne minden jót egyszerre élvezni? Nekem nincs ellenemre, ha habzsolni kell az élvezeteket.
- 2010. szeptember 4.- Egerszóláti Olaszrizling Fesztivál
Az olaszrizling egy nagyon kellemes bor. Szerintem megérdemli az ünneplést. Az Egerszóláti borfesztivál is ennek jegyében készül. Ismerjük meg jobban, merjük megkóstolni a varjációkat, merüljünk el az olaszrizlingben.
- 2010. szeptember 4.- Szüreti Vigadalom és Fesztivál
Nincs szeptember szüret nélkül. Idén nagyon zsúfol a program. A jobbnál jobb lehetőséget egymás hegyén hátán tornyosulnak. Ebből pedig Patvarc sem maradhatott ki. Ugyanis itt is szerveznek Szüreti Vigadalmat és Fesztivált. Borfesztivál lesz ez ám a javából, borkóstolással, zenével, mulatással.
- 2010. szeptember 4.- XII. Szüreti Csirkepaprikásfőző- fesztivál
Jó magyar borok, finom csirkepaprikás. Szerintem ez idális egy hétévégi programnak. Főleg ha van hozzá nokedli is.
- 2010. szeptember 4.- Szécsényi Szüret
Szécsényben idén is áll a bál. A szüreti felfordulás, a borfesztivál, a mulatás és vigadás. Hát csapjunk bele mi is.
- 2010. szeptember 3.-4.- Kanizsai Bor és Dödölle Fesztivál
"Megy a vonat, megy a vonat Kanizsára"- ha meg úgy is megy a vonat, miért ne mennénk mi is. Hiszen most a hétvégén Bor-, és Dödölle Fesztiválon is részt vehetünk.
Hírek
- Szüreteljünk!
A szüret nagyon szép hagyomány, és Magyaroszágon kifejezetten komoly gyökerei vannak. Szerencsések lehetünk, hogy ez a hagyomány nem halt még ki egészen, habár a mostni szürtetek már sokban különböznek a régiektől. Tudjunk meg többet az ősi szokásról.
No persze nem kell egyből rosszra gondolni. A Fröccsbusz országos turnéja után most hétvégén elérkezett az utolsó helyszínre. Szentendrén vehettünk hát bucsút tőle. De azért nem kell aggódni fogunk még hallani róla, és fröccsöt is ihatunk ettől függetlenül máskor is.
Élménybeszámolók
Megkezdődött a Sziget. Már az első napokban is hatalmas tömeg, nagy por, viszont nagyon jó hangulat is volt. Mi is körbenéztünk, hogy mit lehet kint inni.
A hétvégén ellátogattunk a Dürer kertbe, hogy mi is részesei lehessük ennek a fergetges eseménynek. A borok finomak voltak az idő hűvös volt, de a hangulat ezt feledtette velünk.
Részletek...
Nem tegnap volt már, hogy megrendezésre került a X. Pannon Bországgyűlés, és mégis az emléke még minidg nagyon élénken él bennem. Lássuk milyen is volt valójában.
Részletek...













